A jövővel kapcsolatos filmekből van pár dolog, ami nekem kifejezetten tetszik, pl. amikor a szereplő megérkezik a lakásába és ahogy halad végig, felkapcsolnak a lámpák. Ez ma már simán kivitelezhető. Vannak szerintem egész hasznos automatizációk, például hogy kapcsoljon le minden villany (egyes konnektorok), amikor elhagyod a lakást, illetve hogy induljon el a robotporszívó és takarítson ki, amíg nem vagy otthon. Esetleg hogy ahogy közeledik az este, úgy váltson színhőmérsékletet a fényforrás, hogy ne tartson ébren a kék fény. Nyilván vannak némileg megkérdőjelezhetően hasznos dolgok, minthogy mindenhová hangszórót teszel és mindig abban a helyiségben szól a zene, ahol éppen vagy. Vagy hogy az ébresztőd egy olyan automatizáció, ami szakaszosan húzza fel a motoros redőnyöket vagy dimmelve kapcsol lámpát, amikor felébrednél. Az eszközöket összefogni lehet otthonról is (Home Assistant), nem kell 20 felhő alapú szolgáltatóhoz elköteleződni, viszont amikor legutóbb elkezdtem számolgatni, egy alap automatizáció is több 10 ezer forintba kerülne és nem tudtam soha azt mondani, hogy megér ennyi befektetést.

  • @Dicska
    link
    41 year ago

    Amit otthon automatizáltan lehet csinálni, azt megcsinálom én, köszönöm szépen. Kíváncsi voltam, hogy mennyire cincálja a külső hőmérséklet a bentit, úgyhogy összeszögeltem egy balfasz progit (meg egy Raspberryt), ami mér kinn, benn. Állat béna, de pont megcsinálja, amit akarok, és semmi többet.

    Megértem, hogy nem mindenkinek van türelme ezeket a dolgokat megtanulni (én is beleőszültem csak abba, hogy értelmesen bekössem a hőmérőt a Raspberry Pi-ra ellenállásostul, pedig valami nagyon alap munka), de ha már másokra kell hagyatkozniuk:

    Mind az otthoni automatizálás, mind a bármilyen forrásból származó személyes adatok kezelése sokkal több szigort igényelne, és ha kiderül, hogy egy cég tisztességtelenül használja fel a rólunk/tőlünk beszerzett adatokat, azt minimum nagyon durván kellene büntetni, de nem vetem el a tevékenység valahány évre való beszüntetésének ötletét sem (igen, rólad beszélek, Facebook és Google, és bárcsak bármit lehetne tenni a Kínai Kommunista Pártot kiszolgáló TikTokkal, ami valamiért marhára nem probléma a fiatalok számára).

    • @[email protected]OP
      link
      fedilink
      21 year ago

      Nekem az eszközök ára melett az dobná meg az egészet, hogy akárhány eszközt telepítek, mindenhová kell egy 220-as csatlakozó. Nem elég, hogy megveszem az eszközöket, még hívjak villanyszerelőt is, aki átkábelez mindent úgy, hogy kapjon minden áramot. Nyilván sok automatizáció nélkül is simán meg lehet élni, jópofa lett volna, ha meg tudok egy olyat csinálni, hogy ha a gyerek felkel az ágyból és át akar menni a másik szobába este, érzékeli valami vezérlő és elkezd kis fényerővel szemenként felkapcsolni egy led-sort, hogy lássa az utat, majd automatán lekapcsol x mp után. Sokan valóban úgy automatizálnak, hogy csinálnak hozzá hangvezérlést, jellemzően valamilyen bigtech eszközzel, amit konkrétan azért árulnak, hogy infót gyűjtsenek rólad. Bár van már open source voice assistant is és a home assistanttel felhőmentessé lehet tenni az automatizációt, tehát nem kell semmilyen big tech cégnek eladni az adataidat, de cserébe nem kevés időt kell beletenni, hogy összerakd, esetleg hogy hibát háríts el.

      • @Dicska
        link
        1
        edit-2
        1 year ago

        … Aztán rájössz, hogy veszel két, alacsony fényerejű, mozgásérzékelős kerti lámpát.

        A csatlakozós részt adom: őszintén szólva, már automatika nélkül is előjön a kérdés, mert az elektromos eszközök száma és az otthoni szokások kicsit változtak az elmúlt 30 évben.

        • @[email protected]OP
          link
          fedilink
          21 year ago

          az elektromos eszközök száma és az otthoni szokások kicsit változtak az elmúlt 30 évben

          Abszolút. Panelban lakunk, azelőtt egy régebbi építésű házban laktam, mindkettőn nagyon látszott, hogy egy tévére és egy porszívóra tervezték a konnektorokat, esetleg egy állólámpára. Amikor volt felújítás, a villanyszerelővel kiépíttettünk pár plusz konnektort, de még így is fejtörés a kábelrendezés, bár vannak szigetek a lakásban, ahol kifejezetten büszke vagyok a megoldásaimra, hogy ne lógjon a tyúkbél mindenhol.

          • @Dicska
            link
            21 year ago

            Minden elismerésem bárkinek, aki jó ismerője a zsinórmágiának. Életemben egyszer patkoltam konnektort; mindkettőnknek jobb lett volna, ha sosem találkozunk.