• Az ELTE Szerkezeti Kémia és Biológia Laboratóriumában molekuláris képalkotó módszerekkel tártak fel új jelensegeket a fehérjék egy sajátos térszerkezeti formájáról, az amiloidállapotról. Perczel András kutatócsoportja rámutatott, hogy ez a térszerkezet (amelyben a fehérjék laposra csomagolódnak) hasznos lehet egyes, vércukorszintet szabályozó hormonok raktározásában és felszabadításában: a sűrűn pakolt fehérjék egy kis savas kémhatású membránnal körvezárva várják, hogy a vérbe jussanak, ott a semleges pH miatt szétcsomagolódjanak és tömegesen hatást keltsenek.[1]
  • Idén májusban, a Szélkerék-galaxisban történt “platós fénygörbéjű” csillagrobbanás történt. Ennek az a fő jelentősége, hogy ezen események felhasználhatók egy-egy galaxis távolságának pontosítására és a csillagfejlődés késői szakaszainak, a csillagok anyagvesztési folyamatainak, valamint a kozmikus por keletkezésének tanulmányozására is. Szalai Tamás, az SzTE és Schuyler Van Dyk, a Caltech kutatója a robbanást megelőző infravörös NASA-felvételek alapján azonosította a szülőobjektumot, amellyel jelentősen hozzájárultak az esemény megértéséhez.[2][3]

[1] https://mta.hu/tudomany_hirei/magyar-terszerkezet-kutatok-tartak-fel-az-egeszseges-amiloidok-molekularis-mukodeset-113125

[2] https://www.csillagaszat.hu/hirek/magyar-kutatok-is-vizsgaljak-a-kozeli-galaxisban-robbant-voros-szuperorias-csillag-titkait/

[3] https://www.astronomerstelegram.org/?read=16042

  • @bela
    link
    3
    edit-2
    1 year ago

    deleted by creator

    • viobreOP
      link
      31 year ago

      Köszi, ezt tervezem még folytatni, mert én amúgy is olvasgatom a friss híreket. Az ELTE Atomcsill zseniális sorozat, én is imádom, ha vasalni vagy kertet ásni kell, olykor berakom fülesen DéGyét, ahogy a fekete lyukak entrópiájáról elméskedik, ezek mindig felemelő percek/órák. :)